SEO az új „isten”?
Be kell vallanom, hogy nagyon nem értek hozzá, nagyon távol áll tőlem a keresőoptimalizálás. Sőt, minden valószínűség szerint komoly paradigmaváltásra volna szükségem ezen a területen. Hogy miért is írok mégis erről? Mert az én érzékelésem szerint most a csapból is ez folyik, mintha a SEO volna az új „isten” a weboldalak, az egyes blogbejegyzések elkészítésénél. Ráadásul, most abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Nagy Gábor Keresőmarkatinggel foglalkozó marketingpunk vállalta, hogy a weboldalamról ad egy rövid elemzést, keresőoptimalizálás szempontjából. Hálás is vagyok neki ezért, mivel eddig én szó szerint nulla energiát fordítottam arra, hogy keresőoptimalizáljak. Szóval akkor miért írok mégis erről? Mert ha megírom, hogyan viszonyulok én ehhez a témához, akkor lehet elindul egy beszélgetés erről, lehet kiderül, hogy hol tévedek az értelmezésben, hol vagyok teljes sötétségben a témában és ez talán másoknak is segíthet. Vagy csak pusztán kiderül, hogy ezen a területen én vagyok egyedül barlanglakó és kénytelen leszek kimenni a fényre
Hogyan is gondolkodom én erről. Két komoly problémám van ezzel kapcsolatban.
Az egyik, ami már a nevében is benne van. Keresőoptimalizálás. Az én fantáziámban az van, hogy ennek okán a weboldallal, a bejegyzésekkel kapcsolatban, minden a keresőkhöz van optimalizálva. Mintha a kereső volna az ügyfél, sokan a keresők algoritmusainak akarnak megfelelni. Pedig a keresők egyetlen fillért sem költenek el a weboldalon. Az addig oké, hogy a keresők segítenek megtalálni a vállalkozást, de még véletlenül sem a kereső az egyetlen út az ügyfélhez! Sőt, még csak nem is a legfontosabb út hozzájuk. Azt csak hallkan jegyzem meg, hogy amennyiben többen is jól optimalizálnak, akkor szerintem még csak versenyelőnyt sem nyújt a SEO. Másrészt, mivel az optimalizálás lebeg sokak szeme előtt, így elveszhet a lényeg, a valódi üzenet, hiszen az a keresők igényei alapján kerül átalakításra, átfogalmazásra. Ebből fakad aztán a másik problémám. Azzal, hogy sokan egy algoritmus igényeinek rendelik alá a weboldalukat az írásaikat, egyben ki is szolgáltatják magukat annak. Ha megváltozik az algoritmus, ha megváltoznak a kereső keresési, rangsorolási szempontjai – ahogy az már nem egyszer elő is fordult – akkor az is megtörténhet, hogy az egész addigi munka megy a levesbe. Akár még a vállalkozás léte is veszélybe kerülhet. Ezért az én meggyőződésem, hogy nem a keresők igényei alapján kell a bejegyzéseket elkészíteni, hanem a tartalom minél precizebb, pontosabb megfogalmazása kell, hogy a cél legyen. Saját tapasztalatból mondom, hogy bár lehet ez egy lassabb út, de sokkal hatásossabb és tartósabb eredményt hoz magával.
Tudom, hogy a fenti sorokkal nagyon sokaknál kiverhettem a biztosítékot. Főleg azoknál akik SEO optimalizáslásból élnek. Sajnálom, nem ez volt a célom, de ha ügyféloldalról közelítem meg a kérdést, akkor fontos, hogy elgondolkozzunk ezen a kérdésen még mielőtt feleslegesen jelentős pénzösszegeket áldoznánk a feladatra. Természetesen azt el tudom fogadni, hogy vannak helyzetek, amikor ennek az optimalizálásnak megvan a helye és az értelme. De ne essünk át a ló tulsó végére, ne higgyük, hogy ez oldja meg az ügyfélszerzési nehézségeket.